Miért rosszalkodnak a gyerekek?

Ha a lábosból éppen kifutni készül a tej, nem a legjobb módszer fedőt tenni rá. Jobban járunk, ha a tűzhely lángját tesszük takarékra. Ugyanígy, ha a fegyelmezéssel bajlódó szülőnek sikerül megértenie, hogy éppen miért rosszalkodik a gyereke, megfelelőbb eszközt találhat arra, hogy a nem kívánt viselkedés megszűnjön.

A gyerek sohasem ok nélkül rossz, mindig van rá valami oka. Ha nincs tisztában vele, hogy amit tesz, az tilos, vagy ha véletlenül csinál butaságot, az természetesen nem számít rosszaságnak. A legtöbb szülő - nagyon helyesen - csak azt tekinti rosszalkodásnak, amikor a gyerek szándékosan nem tart be egy szabályt, átlépi a határokat. Az ilyen helyzetekből rendszerint veszekedés és büntetés származik.

Fontos azonban, hogy a felnőtt elgondolkozzon azon is, vajon mi lehetett a rosszalkodás oka. Talán valamit értésünkre akart adni a gyerek? Csak így tud tiltakozni valami ellen? Nagyobb figyelmet szeretne? A kicsik haszontalanságának 6 leggyakoribb oka a következő:

1. A helytelen viselkedés jutalomban részesül

Minden gyerek szeretné, ha többet foglalkoznának vele. Az elfoglalt szülők figyelmét azonban látványos jelenetekkel, hangoskodással, nyafogással általában könnyebb kivívni, mint csendes, fegyelmezett viselkedéssel. Ha az anyu vagy apu tudomást sem vesz rólam, annál még az is jobb, ha veszekszik vagy megbüntet - gondolja a gyerek. Ha a rendetlenkedéssel sikerül felhívnia magára a figyelmet, ne csodálkozzunk, ha legközelebb is ez a módszer jut eszébe először.

2. A szüleiket utánozzák

A gyerekek gyakran nem tesznek mást, mint a szüleik, náluk ez mégis rosszaságnak minősül. Az iskolában agresszív, verekedős nebulóknál nem egyszer találkozunk veréssel büntető szülőkkel. Ha a szülő keze könnyen eljár, és repül a pofon az elöl hagyott játékokért ugyanúgy, mint a rossz osztályzatért, a gyerek is gátlástalanabbul üt majd meg másokat. Ha a konfliktuskezelésnek ezt a módját tanulja meg otthon, honnan tudná, hogy másként is lehet. Különösen paradox helyzet az, amikor azért fenekelik el a gyereket, mert bántotta a kicsit, vagy az iskolában verekedett.
Ha a szülő olyasmit büntet, amit ő maga bármikor elkövethet, összezavarja a gyereket, aki joggal lesz dühös az igazságtalanságért. Arra van szüksége, hogy ha a szülő vizet prédikál, maga se igyon bort.

3. Kíváncsiak rá, mennyire vesszük komolyan az általunk felállított szabályokat
A gyereknevelés fáradságos munka. Nem elég kitalálnunk, mi szolgálná legjobban a gyerek vagy az egész család érdekét, ezt be is kell tartatnunk, ami nem mindig könnyű. Hiába ragaszkodunk ahhoz az elvünkhöz, hogy a gyerekeknek a saját ágyukban kell végigaludniuk az éjszakát, ha hajnali háromkor képtelenek vagyunk betartatni ezt a szabályt: bármit megengedünk, csak visszaalhassunk végre. A gyerekek nem a szavaknak hisznek, hanem a tetteknek. Csak azokat a szabályokat veszik komolyan, amelyeket a szülők is.

4. Önállóságukat és függetlenségüket szeretnék megerősíteni

A felnőttek naphosszat rá akarják venni a gyereket valamire, amit az éppen nem szeretne megtenni, vagy megtiltanak neki valamit, ami pedig nagyon jó móka lenne. Az önálló akarat feladása még akkor is nehéz, ha a kicsik nem szívesen vesznek össze a mamával és a papával. Már egy csöppnyi kétéves is képes teli torokkal üvölteni, és minden erejével ellenállni annak, hogy ágyba tegyék. "Nem, nem! Add ide! Enyém! Tegyél le!" kiabálja a bölcsődés. "Mi közöd hozzá! Hagyjál békén! Azt csinálok, amit akarok! jelenti ki a kamasz. A szülői akaratnak való ellenszegülés - bármely életkorról legyen is szó - két fontos célt szolgál. A gyerek egyrészt azt akarja kifejezni, hogy ő is valaki, egy önálló személy, saját vágyakkal és akarattal. Másrészt a veszekedés biztonságérzetet ad: megmondhatom a saját véleményem, ellenkezhetek velük, mégis szeretni fognak. Még az is lehet, egy kicsit alkalmazkodnak az igényeimhez, ha már ilyen fontos ez nekem.
Nem biztos, hogy a csendes, szófogadó, alkalmazkodó gyereknek könnyebb az élete a szüleivel. Van, akinél a passzivitás veleszületett tulajdonság, de sok fegyelmezett, jó gyerek valójában fél a szüleitől, vagy egyszerűen csak reménytelennek érzi, hogy a saját érdekében szót emeljen, hiszen úgysem figyelnek rá.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy feltétlenül örülnünk kell annak, ha gyermekünk nem akarja betartani a szabályokat. Néha igenis ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. A gyakori veszekedések azonban jelzések is lehetnek: át kell gondolnunk, mennyire betarthatóak és testreszabottak az általunk emelt korlátok.

5. A rosszalkodás mint védekezés

A gyerekek szorult helyzetükben nem mindig találják meg a legelfogadhatóbb védekezési módot. Ha az óvodástól el akarják venni a babáját, odacsap. A kisiskolást csúfolják, ezért csúnya szavakat kiabál a többiekre. A kamasszal igazságtalanság történik az iskolában, ezért másnap nem megy be, csavarog. A szülőknek, nevelőknek segíteniük kell abban, hogy a gyerek megtanuljon a jogos sérelmekre, fenyegetettségre megfelelő választ adni, és védekezése valóban az érdekét szolgálja.

6. Rossz gyereknek tartja magát

A gyerekek igyekeznek a saját magukról kialakult képpel összhangban viselkedni. A sokat szidott gyerek néha azért rendetlenkedik, mert róla mindenki tudja, hogy ő a rossz gyerek. Aki folyton azt hallja, hogy ostoba és neveletlen, az butaságokat fog bekiabálni, amikor a többiek jelentkeznek. Neki is joga van hozzá, hogy legyen valaki: ha a sikeres, jó gyerek címért nem indulhat, majd ő lesz a bohóc vagy a tanárok réme.
Mindig annak a szülőnek és tanárnak van kevesebb fegyelmezési problémája, aki a gyerek önbizalmát, méltóságát, saját értékességébe vetett hitét növelni és támogatni próbálja.

Fantázia? Füllentés? Hazugság?

A kicsikkel gyakran előfordul, hogy a valóságot nem tudják világosan elkülöníteni az álomtól vagy a fantáziától. Ő tényleg azt hiszi, hogy betörőt látott a függöny mögött, vagy hallotta valakinek a lépteit az ajtónál.

A gyermekkori magatartási rendellenességek közül kétségkívül az antiszociális cselekedetek kavarják a legnagyobb indulatokat. A lopás, hazudozás, csavargás és verekedés a környezet számára sokkal nehezebben fogadható el, mint más viselkedési zavarok, pedig ezeknek a problémáknak a kezelése is nagyfokú érzékenységet és odafigyelést igényel. Mielőtt hazugnak neveznénk egy gyereket, először is meg kell győződnünk róla, hogy szándékosan akar-e becsapni minket, vagy csak a fantáziája túl élénk és színes. A kicsikkel gyakran előfordul, hogy a valóságot nem tudja világosan elkülöníteni az álomtól vagy a fantáziától: tényleg azt hiszi, hogy betörőt látott a függöny mögött, vagy hallotta valakinek a lépteit az ajtó előtt. Valóban úgy emlékszik, hogy az óvó néni az ő rajzát sokkal szebbnek találta, mint a többiekét. Egy felnőtt számára ezek a történetek kis hazugságoknak tűnnek, de egy gyerek még nem rendelkezik a világról kellő tapasztalattal, a józan ész még nem olyan hatékony a furcsa érzésekkel szemben, mint egy felnőttnél. Számára a vágyfantáziák vagy a félelem, izgatottság szülte érzékcsalódások nagyon is valóságosnak tűnnek.

Ne nevezzük a gyereket hazugnak!

A legtöbb gyerek őszintén és szabadon beszél az érzéseiről és vágyairól. Mivel az elmesélt történetek gyakran valószerűtlenül színesnek és túlzónak hatnak, a felnőtt nem hiszi el, amit hall és a gyereket hazugnak nevezi. Nem veszi figyelembe, hogy a gyermek a vágyakat és a valóságot nem különíti el, nem feltétlenül arról beszél, ami volt vagy lesz, hanem arról is, ahogy lennie kellett volna vagy ahogy jó lenne, ha a dolgok alakulnának. Ha a kicsiket egy ilyen helyzetben megszégyenítjük, az egész érzelmi fejlődésükben elakadást okozhat. A megszégyenített gyerek elveszíti bizalmát bennünk, abban, hogy mi megérthetjük az ő érzéseit és vágyait. Ugyanakkor az önbecsülése is sérül; úgy érzi, azok a vágyak és félelmek, melyekről a színes történetekben mesélt, a felnőttek számára valamiért elfogadhatatlanok. Ha ez a kölcsönös bizalmatlanság kialakul, a szülők az idősebb testvért vagy az óvó nénit kezdik kérdezgetni, hogy mi is történt valójában. Ez tovább ront a helyzeten. Olyan anyuka vagy apuka is van, aki nyilvánosan felhívja az ismerősök figyelmét arra, hogy ne higgyék el a gyerek történeteit. Ilyen légkörben a kicsi kételkedni kezd saját ítélőképességében, abban, hogy képes megérteni a vele történteket. Már maga sem biztos benne, hogy mit érez és gondol. Fokozatosan elbizonytalanodik és inkább meg se szólal, nehogy megint leszidják és hazugnak nevezzék.

A hazudozás a túl szigorú szülői követelményekkel kezdődik Először is fontos leszögeznünk valamit: senki sem született hazudozó, ez a tulajdonság nem a génekkel öröklődik. Senki sem hazudik kedvtelésből, rendszerint akkor teszi, ha valamilyen módon rákényszerítik. Ez persze nem azt jelenti, hogy vannak szülők, akik tudatosan hazugnak nevelik gyermeküket, de ha az elvárásaik túlságosan szigorúak és merevek, a gyerek nem mer a követelményeknek nem megfelelni. Ha nem sikerül úgy viselkednie, ahogy azt elvárják tőle, a szülői harag elkerülése mindennél fontosabbá válik. Ha a történtek átköltése, elhallgatása sikeresen kíméli meg őt a büntetéstől, ez arra ösztönzi, hogy máskor is ehhez a módszerhez folyamodjon. A hazugság a konfliktusok elhárítási módjává válik, egészen addig, amíg a gyerek személyiségének szerves része nem lesz, és profi hazudozóvá nem válik. A nevelés ezen a ponton már azért nagyon nehéz, mert a büntetés elkerülésének ez a könnyebbik módja már nagyon bejáratódott, a hazudozás szokássá vált; a gyerek néha akkor sem mond igazat, ha ebből semmilyen előnye nem származik. A megelőzés fontossága A hazudozás kialakulásának megelőzésekor az a legfontosabb, hogy a gyermekkel szembeni követelményeket a korának, teherbírásának és személyiségének megfelelően állapítsuk meg. Egy testreszabott otthoni szabályrendszer kis erőfeszítéssel betartható és még sikerélményt, önbecsülést is jelenthet a gyereknek. A túl szigorú és merev szabályok azonban, amiket csak erő és tekintély bevetésével lehet betartatni, folyamatos stresszben tartják a gyereket, amitől szabadulni szeretne. A hazudozás rövidtávon megkíméli őt a büntetéstől, hosszútávon viszont károkat okoz a gyereknek. Senki nem bízik benne, ezért nehezen talál barátokat, nem szívesen dolgoznak vagy üzletelnek vele. Hazugságai végső soron elszigetelik a többi embertől. A szülők kegyes hazugságai A szülők néha észre sem veszik, hogyan bátorítják gyermeküket arra, hogy a kellemetlen helyzeteket kis hazugságokkal hidalják át. A gyerek csendben figyel, pl. akkor is, amikor Mici néninek azt hazudjuk a telefonba, hogy sajnos nem tudunk elmenni a családi összejövetelre, mert nagyon betegek vagyunk, és azt is hallja, amikor anya azt mondja a jegyellenőrnek, hogy van bérlete, csak otthon felejtette. Még rosszabb a helyzet akkor, ha a szülő a gyereket kéri meg efféle kegyes hazugságra: "Majd azt mondod a tanító néninek, hogy azért késtél, mert baleset történt az úton és nagy volt a dugó." Az efféle történetekből a gyerek joggal vonja le azt a tanulságot, hogy nem mindig kell igazat mondani, a kellemetlenségek elkerülése néha szentesíti a hazugságot.

A történetek kiszínezése, eltúlzása könnyen rossz szokássá válhat

A gyermekek könnyen keverednek kegyesnek tűnő hazugságokba akkor is, amikor társaik előtt szeretnének jó színben feltűnni. Kicsit kiszínezik nyári kalandjaikat, lódítanak a karácsonyi ajándékok mennyiségét illetően, hogy mások irigyeljék őket vagy felnézzenek rájuk. Az efféle túlzások kezdetben ártalmatlannak tűnnek, de ha a környezet nem korrigálja finoman, rögzülhetnek és a gyermek szokásává válhatnak. Egy idő után már maga sem tudja pontosan, mi hogy történt vele. Mivel ő gyakran folyamodik túlzáshoz, lódításhoz, úgy gondolja, mások is pont így vannak ezzel; azt sem veszi igazán komolyan, amit neki mesélnek. A kölcsönös bizalmatlanság légköre pedig tévútra viszi a jellem fejlődését.

Mit tehet a szülő?

A hazudozás azon kevés viselkedési problémához tartozik, melyet megfelelő szülői hozzáállással, helyesen átgondolt nevelési elvekkel ki lehet küszöbölni. Csupán azt kell átgondolnia, hogy mennyire könnyű önnek megmondani az igazat, mekkora szeretet, elfogadás és megértés van Önben gyermeke iránt akkor is, amikor éppen haragudnia kell rá, mert rossz fát tett a tűzre.

#1 Dr.BauerBela

---