SIETTETETT GYEREKEK

Siettetett gyerekek

A címet - „Siettetett gyerekek” egy amerikai szerzőtől, David Elkindtól kölcsönözték, aki már a 80-as években felfigyelt a gyerekfelfogásban és a gyerekekkel való bánásmódban végbemenő átalakulásra.

A „siettetés” azt jelenti, hogy a gyerekek és a felnőttek élete, tapasztalatai, tevékenységei egyre kevésbé különböznek egymástól. A gyerekek mind fiatalabb korukban váltanak „felnőttes” életmódra az élet számos területén, egyre gyakrabban szereznek olyan tapasztalatokat, amelyeket a korábbi évtizedekben a szakemberek és a közfelfogás egy bizonyos életkor alatt nem tartott elfogadhatónak.

. A „siettetés” az elmúlt évtizedekben feltehetően tovább erősödött és számos szakember fejezte ki aggodalmát ezzel kapcsolatban.

A megváltozott gyermekfelfogást és gyakorlati következményeit sokan összefüggésbe hozzák a gyerekek egyre gyakrabban panaszolt kezelhetetlenségével, magatartási problémáival, pszichoszomatikus betegségeivel. Egyesek szerint a gyerekekkel szembeni visszaélések amerikai szakembere egyenesen úgy véli, hogy a valódi gyerekkor lassan kevesek luxusává válik.

Egyes nyugati szakemberek leirják közleményeikben, hogy a rendelőjükben megjelentek a felnőtt módra kiégett, csak a karrierjükre gondoló A típusú felnőttekre emlékeztető gyerekek, akik változatos pszichoszomatikus tünetekről, fejfájásról, emésztési zavarokról panaszkodnak. A pszichológus 8-10 éves páciensei félnek bevallani a szüleiknek, ha nem töltöttek legalább 4 órát a műkorcsolyapályán, vagy attól rettegnek, hogy az iskolában rosszabb minősítést kapnak, ha nem voltak elég ideig a röplabda edzéseken.

A gyerekek és tizenévesek állapotromlásának aggasztó tüneteire hívják fel a figyelmet: a tizenévesek körében az elmúlt 20 év során megháromszorozódott az öngyilkosok száma, lányok százezrei esnek teherbe és gyakran gyereket is szülnek tizenéves korukban. Már 10-12 éves lányok fogyókúráznak, és a sokszorosára növekedett a gyerekek és fiatalok erőltetett sportedzések közben elszenvedett sérüléseinek előfordulása. A rendkívül kedvezőtlen körülmények közé tartozik, hogy gyerekek milliói szednek naponta gyógyszereket, hogy kezelhetőbbé váljanak otthon és az iskolában.

Vannak, akik eltúlzottnak találják a „siettetéssel” kapcsolatos aggodalmakat. „A siettetés mítosza” című tanulmány szerzője, nem látja igazoltnak, hogy a sok külön elfoglaltsággal rendelkező gyerekek frusztráltabbak lennének, mint a többiek.

Az iskolán kívüli terhelés ugyan csak részjelensége a siettetésnek, ám az ezzel kapcsolatos kutatások felhívják a figyelmet a téma összetettségére.

A túlterhelt gyerekek elsősorban a magasabb társadalmi státuszú családokból kerültek ki. Bár ezeknek a gyerekeknek valóban sok és sokféle különórája volt, nem tűntek túlterheltnek, képesek voltak tartalmasan beosztani az idejüket. A vizsgálatok eredményei szerint éppenséggel nem ők voltak azok, akik emocionális problémákkal küzdöttek, hanem azok a társaik, akiknek semmilyen elfoglaltsága nem volt.

Más szerzők arra az álláspontra helyezkednek, hogy a gyerekek és a felnőttek élete közötti határmezsgye lebomlásával a gyerekek társadalmi helyzete kedvezőbbé vált.

A siettetésre vonatkozó állásfoglalást nem könnyíti meg, hogy túlságosan általános, sokféleképpen értelmezhető fogalomról van szó.

A tudományfelfogás szerint a gyermeknevelés gyakorlata mögött mindig megtalálható a társadalmi – gazdasági feltételek nyomása, maguk a jelenségek és a hozzájuk kapcsolódó ideológiák csak igen korlátozott mértékben tekintetők önálló meghatározóknak.

A gyermekekkel való bánásmódban, a gyermekfelfogásban az elmúlt évtizedekben tapasztalható változás nem spontán ment végbe, hanem szorosan összekapcsolódik a posztmodern társadalmi folyamataival.

A társadalmi összefüggések részletes elemzése meghaladja ennek az írásnak a kereteit, két fontos szempontot azonban érdemes megemlíteni.

Az egyik a globalizáció által teremtett „tömeg-világtársadalom” jelensége, amelynek következtében a politikában és a gazdaságban egyre inkább háttérbe szorulnak az antropológiai szempontok, az egyének, csoportok sajátosságai.

Ez a jelenség bemutatható az egyébként a gyerekkor leértékelődésével szorosan összefüggő „egész életen át tartó tanulás” programján keresztül. Az utóbbi ugyanis azzal függ össze, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között emberek tömege kényszerül folyamatosan változtatni a munkáját, foglalkozását. Függetlenül attól, hogy ez nyilvánvalóan kizárja az alapos szaktudást és a munkával való azonosulást, az egyének számára is súlyos veszteséget jelent. A modernizáció identitásfogalmához ugyanis hozzátartozott a tanult szakma, a foglalkozás, a munka évszázadokon át a társadalmi integráció alapeleme volt, és nem világos, mi fogja helyettesíteni.

Az emberek és csoportjaik vágyainak, szükségleteinek, törekvéseinek figyelmen kívül hagyása, egyszóval az antropológiai szempontok iránti érzéketlenség magában foglalja a gyerekek igényei és érdekei iránti közönyt is.

A másik fontos társadalmi körülmény, hogy az élet mind több területén piaci jellegű (valójában a piac klasszikus fogalmával, a szabad versennyel vajmi kevés hasonlóságot jelentő) mechanizmusok válnak uralkodóvá, a társadalmi integráció legfőbb mechanizmusát a fogyasztás jelenti. Ez alól, mint tapasztalhatjuk a gyerekek sem kivételek, annak ellenére, hogy ők maguk nem rendelkeznek a fogyasztáshoz szükséges eszközökkel.

A globalizációs hatások és a gazdasági – kereskedelmi szempontok előtérbe kerülése alapvető szerepet játszik a gyerekek korai felnevelkedésében, az életkori és egyéb antropológiai különbségek iránti érzékenység csökkenésében. Ugyanakkor az elmúlt mintegy másfél évszázad során széles körben elfogadottá vált az az alapelv, hogy a gyerekeket megilleti a védelem és a különleges bánásmód.

Az ENSZ gyermekjogi chartája és az egyes országok gyermek- és családjogi törvényeinek az az alapja, hogy elismeri a gyerek éretlenségét, függő helyzetét és azt, hogy a számukra kedvező életkörülmények megteremtéséért a felnőttek a felelősek. ez az előfeltevés az alapja.

Ám azok a feltételek, amelyek között ma a gyerekek nevelkednek és élnek, még a fejlett országokban is mind kevésbe veszik figyelembe a gyerekek különleges tulajdonságait. Ellentmondásokkal terhelt helyzet alakul ki. Arról, hogy a fejlett világban súlyos szocializációs problémák vannak, hogy tömegprobléma lett a gyerekek kezelhetetlensége, a gyakori konfliktusok miatt egyre kiábrándultabbak a szülők, a napi sajtóból, hírekből értesülhetünk.

A gyermekek nevelését, oktatását és védelmét végző intézmények – ide értve a családot - egyre kevésbé képesek megfelelni a feladatuknak. Alapvetően fontossá vált, hogy alaposabban is megismerjük a gyerekek mindennapjait alakító körülményeket, mint ahogyan az is, hogy lássuk ezek mögött a lényeget.

Felnőttesen, felnőttek között

A felnőttek és a gyerekek életmódja, az általuk használt terek, életük idősíkjai összeolvadóban vannak. Az elmúlt mintegy másfél évszázad során fokozatosan elkülönült egymástól a felnőttek és a gyerekek élete. A polgárosodást megelőzően még a jómódú arisztokrácia gyermekeinek sem volt külön szobája, a gyermekszoba XIX. századi találmány.

Ennél is rövidebb múltra tekinthetnek vissza a városi – falusi játszóterek.

Néhány évtizeddel ezelőtt sötétedés után csak a legritkább esetben találkozhattunk az utcán 10-14 évnél fiatalabb gyerekekkel és gyakorlatilag elképzelhetetlen volt, hogy a szülők magukkal vigyék a gyerekeiket munkahelyükre, a tárgyalásaikra, vásárolni, vagy a könyvtárba.

Az elmúlt mintegy másfél évtizedben a mindennapok gyakorlatában lényegében egyre inkább felszámolódnak azok az elkülönült terek, amelyekkel korábban a felnőttek, illetve a gyerekek rendelkeztek. A folyamat a családi otthonokban is észlelhető: a fejlett országokban a viszonylag tehetős népesség körében jóval több gyereknek van saját szobája, mint ötven évvel ezelőtt. A mai családokban azonban a kisgyermekek gyakran a lakás minden helyiségét birtokba veszik, nem kímélve a lakberendezést és a felnőttek használati tárgyait, valamint sajnálatos módon egyre gyakrabban veszélybe sodorva saját testi épségüket.

Jellemző, hogy a közelmúltban támadások érték a gyerekek biztonságos és az adott téren belül szabad mozgást lehetővé tevő járókát, mivel „rabságban tartja” a gyereket.

A járni éppen megtanult, óvodás, kisiskolás gyerekek egyre nagyon számban vannak jelen a vendéglőkben, munkahelyeken, nem is beszélve a bevásárlóközpontokról, amelyek tele vannak a gyerekeiket kocsiban toló, kézen fogva vezetgető szülőkkel.

A vendéglők egy része magas gyermeküléseket szerzett be. Kérdés, hogy ezt vajon gyerekbarát megoldásnak lehet-e tekinteni, hiszen a gyerekek 6-7 éves koruk előtt rosszul viselik, ha hosszú ideig kell egy helyben üldögélniük, és a vendéglői étkezés a legkevésbé sem szórakoztató a számukra.

Hasonló a helyzet azokban az esetekben, amikor az anyák magukkal viszik a gyereküket, amikor dolgoznak, vásárolnak, vagy kozmetikushoz mennek. Természetesen vannak kényszerhelyzetek, de nyilvánvaló, hogy ma az esetek igen nagy részében egyszerűen „trendi” mindenhová elvinni a gyereket, ahol egészen biztosan nem érzi jól magát.

A szokást erőteljesen táplálja a média: például az igen népszerű kórházi sorozatokban lépten-nyomon találkozhatunk gyerekekkel, amint a kórteremben, néha a műtőben téblábolnak, miközben a felnőttek elnéző mosollyal figyelik kockázatos rakoncátlankodásukat.

Az unatkozó és hangoskodó gyerekek jelenléte a nyilvános, elsősorban felnőtti tevékenységek célját szolgáló helyszíneken előtt-utóbb a gyerekekkel szembeni türelmetlenség kiváltójává válik.

Mindez nem a gyermeki emancipáció fejleménye, a gyerekek állandó jelenléte sokkal inkább a felnőttek növekvő kényelemigényének, az alkalmazkodás és a lemondás elutasításának tudható be.

A kisgyerek fokozott alvásigénye, a rendszeresség és biztonság feltételeinek megteremtése megkövetelné, hogy a felnőttek ennek megfelelően alakítsák ki a környezetet és saját életrendjüket. Ez azonban nem felel meg a fogyasztói életmódban mind a materiális feltételek, mind a domináns ideológiák által elősegített, a vágyak és igények azonnali kielégítésére törekvő mentalitásnak.

Jellegzetesen tükröződik a gyermekfelfogás átalakulása a kisgyermekekkel való totálisan megengedő bánásmódban.

A korlátozás hiánya részben abból fakad, hogy a szülők gyakran jóval komolyabb szándékokat, célokat tulajdonítanak a gyereküknek, mint amit az életkora lehetővé tesz.

A szélsőséges engedékenység nemcsak azért kárhoztatandó, mert a kisgyereknek határozottan szüksége van korlátozásra és mert veszélyes helyzetek kialakulásához vezethet, hanem azért is, mert általa a szülők gyakran elhárítják a felelősséget, ha arról van szó, miért eszik a gyerekük mértéktelenül, vagy miért nézi órákon át a televíziót: ők valójában nem tettek mást, csupán, mint más helyzetekben is, teljesítették a gyerek kívánságait.

Kisbabák a nyilvánosság előtt

A változó gyerekfelfogás egyik figyelemre méltó fejleménye, ahogyan a gyerekek ma jelen vannak a nyilvánosság terében. Az a gyerekkortörténész, aki a kétszáz év múlva akarja megismerni a XXI. században élt gyerekek életét, sokkal könnyebb helyzetben lesz, mint hasonló érdeklődésű mai kollégái, az internet ugyanis tele van szórva bébifotókkal, kisbabák százai „számolnak be” életük folyásáról. Természetesen a szülők szólalnak meg helyettük. A szülők talán maguk is úgy érzik, mintha a gyerekek maguk vennének részt a „társadalmi diskurzusban”, miközben a valóságban éppenséggel nem a saját döntésük folytán válnak széles körben ismertté kisgyermekkoruk eseményei, fényképük, szokásaik.

Az internetes blogok, babanaplók a szülők közlési vágya, örömteli élményeik másokkal való megosztása érdekében születnek, a gyerek nyilvánosság előtti szerepeltetésének azonban vannak egészen más érdekekhez kapcsolódó fajtái is.

Számos női magazin, köztük az olyan, szakmailag igényesebb is, mint a Nők Lapja hirdet fényképes bébi- szépségversenyeket, sőt ezek szervezésére külön internetes portál is létesült.

A magazinok és internetes portálok által szervezett szépségversenyek ugyan nem okoznak testi kényelmetlenséget a gyerekeknek, ugyanakkor nem tekinthető jelentéktelennek az az ártalom, ahogyan a szülők gyerekük iránti érzelmeit alakítják. Nem kedvez a harmonikus szülő – gyerek kapcsolatnak, ha a szülők és a gyerekek viszonyában jelentős szerepet játszik a külső sikeresség, ráadásul a gyerek olyan tulajdonsága, a szépsége kapcsán, amely egyáltalán nem függ az érdemektől. A gyerek személyes jelenlétét nem igénylő szépségversenyek további kockázata, hogy a szülő, különösen, ha a gyerek sikert ér el, egyre nagyobb szerepet juttat a hasonló versengéseknek a gyerek életében. Szerencsére vannak olyan szülők, akik világosan látják a helyzet visszásságait:

A kisgyermekek, mint piaci szereplők

A gyermekek helyzetében bekövetkezett talán legnagyobb jelentőségű változás, hogy korábban társadalmi integrációjuk közvetett volt, szüleik és a nevelésben – oktatásban résztvevő más felnőttek ellenőrizték és kanalizálták a társadalmi hatásokat.

Ma a felnőtteknek ez a szűrő funkciója megszűnt: a tömegmédia lehetővé tette, hogy a gyerekekhez eljussanak a „szűretlen” üzenetek. A kisgyermek életének túlszervezése, a külső sémák és normák erőltetése hátráltatja a fejlődést. A korai fejlesztés azoknak a gyerekeknek az esetében indokolt, ahol valamilyen súlyosabb idegrendszeri sérülés, komoly, éves lemaradás tapasztalható.

Csakhogy a „gyermekfejlesztő ipar” - amely kiterjed a játékokra, használati cikkekre, médiatermékekre is – igen alattomosan formálja a gyermekfelfogást, azt sugallva, hogy a legtöbb, vagy szinte minden gyereknek „van valami hibája

A gyermekeket gondozó-nevelő hagyományos intézmények mellett valóságos iparággá nőtte ki magát a „gyermekfejlesztés” és szórakoztatás, amelynek képviselői széles körben alkalmazzák a korábban ismertetett stratégiákat lényeges (ez később a beszédtanulásban is megjelenik, illetve a valóságban való tájékozódásunk alapja is).”

Emancipáció, vagy kiszolgáltatottság?

Ebben az irásban a csecsemők és kisgyermekek életkörülményeiben bekövetkezett változásokról volt szó. A siettetés jelensége természetesen nem szűnik meg az első három év után, az első évek körülményeinek vizsgálata azonban mindennél leleplezőbb annak a kérdésében, bővültek-e a gyerekek jogai, erősödött-e a társadalmi pozíciójuk azáltal, hogy az életük egyre kevésbé különbözik a felnőttekétől?

Sokféleképpen gondolkodhatunk a gyerekek természetéről, a felnőttek életében való részvételük módjáról, az azonban józan ésszel nem vonható kétségbe, hogy az esendő, még beszélni sem tudó kisgyermek különleges környezetet és bánásmódot igényel. Úgy tűnik, hogy az ezzel kapcsolatos cáfolhatatlan érvek és tapasztalatok önmagukban nem elégségesek hozzá, hogy megakadályozzák a kisebb és nagyobb gyerekek instrumentális használatát, kitettségét a felnőtti társadalom céljainak, ambícióinak.

Nem vígasztal bennünket az sem, hogy – csakúgy, mint a környezetvédelem esetében – a gazdasági és politikai döntéshozók saját gyermekeik világát is szétrombolják, amikor negligálják a gyermekek védelmével, a megkülönböztetett bánásmóddal kapcsolatos értékeket.

)

http://mapszie.hu

#1 Dr.BauerBela

---