Kik a magatartási zavarokat mutató gyerekek?
,,Senkiről se higgyük, hogy véglegesen rossz,
mert éppen csak ballag
a jó felé tartó úton-
ki gyorsabban, ki cammogva.
Szeretetünk segít neki
megtalálni a helyes utat.’’
A pszichológiai megközelítésekben a lelki folyamatok, a társas kapcsolatok, a gyermek önértékelése áll a középpontban. A pedagógiai szempontú megközelítés szerint „A problematikus vagy nehezen nevelhető gyermekek azok, akik magatartása nem megfelelő, jelentősen eltér az adott életkorban megkívánható helyes magatartástól, általános pedagógiai módszerekkel nem lehet náluk eredményt elérni” (Kelemen 1981, 584.). Ebben a megközelítésben a neveléssel, oktatással kapcsolatos, valamint az önkontrollal összefüggő viselkedések és az ezzel kapcsolatos deficitek a meghatározóak.
A viselkedészavarok meghatározása változik azáltal is, hogy honnan nézzük a problémát.
Az észlelő – általában a pedagógus, nevelő vagy szülő – oldaláról azok a gyermekek minősülnek nehezen nevelhetőnek, akik megsértik az intézményi normákat, nem alkalmazkodnak az iskolai szabályokhoz, vétenek azok ellen, illetve kivonják magukat a szabályok alól, viselkedésükkel zavarják tanáraikat és társaikat is. Hagyományos pedagógiai eszközökkel ezeknél a gyerekeknél nem lehet eredményt elérni. Ez azonban megint viszonyfogalom, mert attól függ a megítélés, aki a szabályokat hozta.
Az észlelt – a gyermek – oldaláról nézve „az iskolai inadaptáció magatartási stílus, amely a gyermek attitűdjét fejezi ki azzal a környezettel, amellyel szembekerült” (Kósáné 1989, 21.). Ez egyfajta kommunikációs stílus, melyben a gyermek az ellenállását fejezi ki az oktatási rendszerrel szemben.
A magatartászavar kialakulásának oka lehet organikus eredetű, például genetikai tényezők – örökölte szüleitől -, lehet pszichoszociális eredetű: nevelési hiányosságok, érzelmi elhanyagolás vagy éppen a családon belüli erőszak. Kialakulása másodlagos tünet megjelenéseként is történhet, ráépülve a tanulási nehézségekre. Ilyenkor a gyerek az állandó stresszt és kudarcot okozó helyzeteket igyekszik elkerülni, például bohóckodással, hisztivel, vagy a társai ellen irányuló agresszióval. Okozhatja a családi szocializáció problémája, mint például: a nem megfelelő anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolat, érzelmi elhanyagolás, családon belüli erőszak, hospitalizáció... stb. Magatartászavarhoz vezethet, ha nem megfelelőek, a többségi társadalom számára nem elfogadhatóak a család által közvetített minták: például életvitelszerű bűnözés a családban. Problémát okozhat, főleg kamasz korban a kortársak egymásra gyakorolt negatív hatása, amikor "rossz társaságba" keveredik a gyerek. Szintén okai lehetnek a magatartási problémáknak az osztályközösségben kialakuló csoportdinamikai jelenségek, mint például a bűnbakképzés vagy az ellenállás.
Tünetek:
A viselkedészavar jellemzői a visszatérő és tartós disszociális, agresszív vagy dacos magatartási sémák. A viselkedés erősen eltér az adott életkorban elvárhatótól, mivel a szociális elvárásokat durván áthágja. Sokkal súlyosabb lehet, mint egy gyermekcsíny vagy egy serdülőkori lázadás és elég hosszan kell tartania (hat hónap vagy annál hosszabb ideig). Egyéb jellemzői: nagyfokú harcosság, társakkal, tárgyakkal, állatokkal szembeni durva bánásmód, fenyegető erőfitogtatás, indulatkitörések, iskolakerülés, lopás, hazudozás.
Domináns tünetek: túlzott aktivitás(mozgás, beszéd), szegényesen szervezett viselkedés. A gyermek gondatlan, megfontolatlan, impulzív, együttműködésre képtelen, szociálisan gátlástalan. Álatlában nagyon figylemetlen, nem képes kitartani egy feladat megoldásánál, s mivel csökkent a veszélyérzete, ezért balesetveszély is fennáll.
Az ilyen gyerekek gyakran elkerülik, nem szeretik vagy ellenállnak,hogy olyan feladatokban vegyenek részt, amelyek tartós mentális erőfeszítést igényelnek. Megtörténik, hogy elvesztik a feladatokhoz vagy tevékenységhez szükséges dolgokat, könnyen elvonják a figyelmét külső ingerek és a napi tevékenységben gyakran feledékenyek.
Megfigyelhető, hogy állandóan babrálnak, kézzel-lábbal, az ülésen fészkelődnek. Előfordul, hogy elhagyják helyüket az osztályban vagy más helyzetekben, amikor az ülve maradást várják el tőlük. Szüneteken rohangálnak vagy ugrálnak, másznak olyan helyzetekben, amikor az nem helyénvaló. Többnyire nehézségeik vannak az önálló nyugodt játéktevékenységben vagy az abban való részvételben, mert folyton „izegnek-mozognak”vagy gyakran úgy cselekszenek, „mint akit felhúztak” és túlzó mennyiségű a beszédük.
Órákon kimondják a választ, mielőtt a kérdés befejeződött volna, mert nehézségeik vannak a várakozással. Mindig félbeszakít másokat (pl. beszélgetéseket vagy játékokat).
Problémás viselkedés az osztályban
A csoporthelyzet minden feszültségformát megerősít. Az osztály terében ugyanis minden egyéni magatartásmód egyben a csoportnak is szól. Különösen tizenéves gyerekek között, ahol az egyenrangú kapcsolatok keresése erősödik meg, és ahol fontos a kortárscsoport elfogadása, értékelése, mindig kell arra gondolni, hogy egy-két problémás viselkedésmód inkább az osztály felé irányul, és nem elsődlegesen a pedagógust veszi célba, noha a lényeg a pedagógus által képviselt norma megsértése. Ilyenkor a gyerek számít is a többiek érzelmi támogatására, és gyakran nem is törődik a büntetéssel, sőt néha éppen a büntetést szeretné kiérdemelni, hogy ezzel a kortárscsoportban erősítse státusát. Ilyenkor különösen előáll a szülőkapcsolattal összefüggésben előbb elmondott paradoxon, ha a pedagógus nem reagál, a gyerek viselkedése “hangosabbá” válik, a problémás viselkedés “eszkalálódik”, de ugyancsak ismétlésre csábít a büntetés is. Nem egy gyerek a büntetések nyomán szinte belekényszerül valamilyen negatív szerepbe, szinte bűnbak lesz.
A problémás viselkedés az osztályban sokféle lehet. Az eddigi gondolatok az engedetlenség, fegyelmezetlenség példáit sugallták, mert ilyennek minősíthető a legtöbb effajta megnyilvánulás. A gyakorlatban azonban ide tartoznak viselkedészavarnak tekinthető jelenségek vagy problematikus, nehéz helyzetek is. Mindennapos pedagógiai tapasztalat, hogy az osztály társas-lélektani terében a csoport szempontjából kaphatnak jelentőséget egyes egyéni viselkedési hibák, elégtelenségek, zavarok. Ilyen lehet például egyes gyerekek nyugtalansága, “hipermobilitása”, ami miatt ezek a gyerekek több fegyelmezésben részesülnek, és ezáltal mintegy könnyebbé válik számukra a rendzavarás. Már szinte ilyen szerepet kapnak a közösségekben. Máskor a felfogási, megértési, tanulási nehézséggel küzdő, gyenge képességű gyerekek kerülnek hasonló szerepbe. Néha az osztály szinte belekényszerít ebbe a szerephelyzetbe olyan gyerekeket, akik a közösségbe nehezen illeszkednek bele. Sajátos helyzetek állnak elő, ha a gyerekek között van fogyatékos vagy szemmel láthatóan komoly beteg. Ilyenkor ritkább, hogy az osztály az illető gyereket állítja előtérbe, de azért az ő gondjai gyakran az osztály csoportközegének problémái számára kristályosodási magot biztosítanak. A fogyatékos - szinte mindig testi fogyatékosságról van szó - gyerek többnyire mérséklően, gátlón hat, a túl nagy különbség a gyerekek között inkább megkönnyíti, hogy az osztály felnőttesebb, érettebb viselkedési szintre álljon be. Számos pedagógiai szakember éppen ilyen esetek megfigyelése nyomán ajánlja, hogy az osztályközösség néhány egészen eltérő, deviáns gyereket is foglaljon magába, mert ezáltal az átlagos társadalmi valóság modellálódik, a gyerekek megszokják a hátrányos helyzetűekkel való együttélést, a sorsszerű egyenlőtlenségek áthidalását, elfogadását.
A viselkedészavar hatásai a későbbi fejlődére
A gyermek emiatt aluliskolázott lehet, alacsonyabb lesz a társadalmi státusza, mivel nem tanul jól. Elszigetelődhet szociálisan, mert nem fogadják el. Fennáll a balesetveszély, mivel figyelmetlen és fokozottabb hajlama lehet a szerhasználatra serdülőkorában. Ha a viselkedészavar sokáig fennáll, másodlagos emocionális zavart is okozhat.
Sajnos, nemcsak a gyerekre lehet rossz hatással magatartászavara, hanem a családra is. A szülőknek magas lesz a stressz szintjük, depresszió alakulhat ki, anyagi veszteségeiklesznek – mivel gyerekük kezelésére költenek-, és kimutatták, hogy a válások aránya is magasabb ilyen szülőknél.
Kezelése, terápiája
Természetesen a kezelésnek igazodnia kell a magatartászavar okához. Az idegrendszer éretlensége következtében közvetlenül kialakuló magatartászavar jól kezelhető mozgásterápiával.
A mozgásterápia szintén célravezető lehet, ha a magatartászavar másodlagos tünetként alakul ki, ráépül a tanulási nehézségekre. Ilyenkor, mivel egyre könnyebbé válik a tanulás, egyre kevesebb kudarc éri a gyereket, a problémát kiváltó ok szűnik meg. A sikerélmények hatására lassan megváltozik a viselkedés is, enyhülnek a magatartási tünetek. Ebben az esetben célravezetők lehetnek a különböző stresszoldó technikák is, amelyek segítenek feldolgozni a korábbi kudarcok hatásait és ezáltal meggyorsítják a viselkedésben bekövetkező pozitív változásokat.
A családi szocializáció problémáit, a korai negatív tapasztalatok hatásait szintén jól enyhíthetjük a stresszoldó technikák segítségével. Bizonyos esetekben célravezető lehet a családterápia vagy a gyermek egyéni pszichoterápiája.
A család által közvetített negatív normarendszert, a kortárs csoport káros hatásait illetve bizonyos esetekben a családi szocializáció problémáit is enyhíthetjük azzal, ha megtanítjuk a gyerekeket, hogyan kezeljék konfliktusaikat, fejlesztjük empátiás készségüket és segítjük őket abban, hogy kialakuljon a felelősségérzetük, megtanuljanak szembenézni problémáikkal. Ebben nyújthat hatékony segítséget pedagógusok és problémával küzdő gyerekek számára is a (ki)útkereső program.
A csoportdinamikai jelenségek kezelése megtanulható. Ma már jelentős mennyiségű szakirodalom áll rendelkezésre a témában, valamint ebben a kérdéskörben is hasznos segítséget kaphatnak a pedagógusok a (ki)útkereső programtól.
A pedagógust segítő nevelési szempontok
Ültetés: a magatartási zavarokat mutató gyermek esetében, mind a motiváció, mind a figyelem fenntartásában fontos szerepe van az ültetésnek. Mivel minden osztályban van egy aktivitási tér, ahol a tanár a legtöbb időt tölti, ahová a legtöbb kommunikációs jelzést küldi, oda kell ültetni a problémás gyermeket, s nem a kieső területre, ahonnan nehezebben tudja követni az óra menetét, előbb kilép a feladathelyzetből, illetve nagyobb valószínűséggel köti le magát más tevékenységekkel.
A figyelem huzamosabb fenntartása: akár a gyermeket segítő gyógypedagógus, akár egy a gyermeket ismerő kolléga által végzett megfigyelés alapján ajánlott a figyelem jellemzőinek összevetése az órán alkalmazott módszerekkel. A figyelmet felkeltő, fenntartó módszerek gyakoribb alkalmazása a tantárgytól függően segítheti az érdeklődés, a motiváció fenntartását, a viselkedéses tünetek csökkenését.
Követelmények: túlkövetelés esetén (lehet a családból, iskolából eredő) a gyakori kudarcok miatt sokszor a gyermek lemond arról, hogy a tanulás terén érjen el sikereket. Ugyanígy a képességeihez mérten alacsonyabb követelmények esetén sem tanulja meg a küzdő stratégiákat, s felnőve, szükség esetén sem lesz képes a konfrontációra. Ezért elengedhetetlen a gyermek képességeinek, érdeklődésének, terhelhetőségének a megismerése, melyhez a pedagógiai megismerésen túl sok segítséget adhat az őt ismerő más szakember (nevelési tanácsadó).
Az alkalmazkodás segítése: a kortárscsoportokhoz való szocializáció színtere az iskola, de a viselkedési zavart mutató gyermek esetében az összecsapások színtere is. Ahhoz, hogy tudjuk miként avatkozhatunk be, meg kell ismerni a gyermek viselkedését konfliktusos helyzetben, szociális szituációkban. Milyen a kommunikációja, önbizalma, magabiztossága, önérvényesítése, milyen cselekvéses, illetve verbális megnyilvánulásokat mutat siker, vagy kudarc esetén. Csak ezek ismeretében tud pozitív módon beavatkozni a pedagógus.
A konfliktusok levezetésére kialakított stratégiákat, viselkedésmódokat meghatározza az is, hogy milyen erkölcsi normák, szabályok érvényesek az osztályközösségben.
Szabályok kialakítása: a közösen létrehozott szabályok segítik az elfogadást, kompetenssé teszik a szereplőket. Fontos, hogy jól körülhatárolt legyen mi a jó és mi a rossz, a szabályok megszegése milyen következménnyel jár, melyhez amennyire lehetséges, a pedagógus tartsa is magát. Amennyiben a tanító nem következetes a szabályok alkalmazásában, az megzavarhatja a viselkedési zavarokat mutató tanulót, mintegy azt a következtetést levonva, hogy a pedagógus nem állja a szavát, ki lehet őt próbálni. A közösen hozott szabályok és azok megszegésének, következményeinek ismerete részben biztonságot is jelent a gyermek számára, mert egyértelművé válik milyen magatartásformákat vár, illetve még tűr el az iskola, s melyeket nem. Így a magatartászavart mutató gyermek esetében is jól kiszámíthatóvá válik viselkedésére a
környezet reakciója.
Együttműködés a családdal: meg kell ismerni a gyermek szociokultúrális környezetét is, amelyben él, hiszen csak azt tudhatja, amire megtanították. A magatartási zavart mutató gyermek az esetek többségében a család számára is sok gondot okoz. A problémák megoldásában ezért többnyire szívesen együttműködnek, együttgondolkoznak a pedagógussal. Ehhez azonban
elengedhetetlen feltétel, hogy ne zúdítsák a szülőkre az iskolai problémákat, hisz ő úgysem tudja a gyermek napközbeni konfliktusait otthon megoldani. Abban azonban sokat segíthet, hogy bizonyos helyzetekben milyen nevelési módszerek vezettek már eredményre. Az együttműködés folyamatában ugyan ezt jelezheti a pedagógus is, segítve a szülők otthoni nevelő munkáját. Az otthoni konfliktusok oka nem egy esetben a túlkövetelés. A pedagógus sokat segíthet abban, hogy elfogadtassa a szülőkkel mi az amit gyermeküktől elvárhatnak, s mi az amit nem. A gyermek legkisebb eredményeinek, elvárt viselkedésének gyakori visszajelzésével hozzájárulhat ahhoz,
hogy az otthoni légkörben is pozitív változás induljon el.
Együttműködés más szakemberekkel: az eredményes nevelési munkát feltételezi, hogy mind a szülő, mind a pedagógus kapcsolatban álljon a gyermekkel foglalkozó más (pszichológus, pszichopedagógus, stb.) szakemberrel.
Ez a gyermek érdekében egy közös egymásrautaltság, ők segíthetik tanácsaikkal az osztályhelyzetben történt megfigyeléseiket követően közös gondolkodással, új módszerek ajánlásával, a mindennapi pedagógiai munkát.
A pedagógus is segítheti a más szakembert a terápiás munkájában, a gyermeket érintő tapasztalatainak, megfigyeléseinek átadásával.
Reális énkép kialakítása: a viselkedési zavart mutató gyermek mind társaitól, mind a felnőttektől sok negatív visszajelzést kap. Ha a pedagógus azt látja, hogy a gyermek bizonyos helyzetekben nem tud nemet mondani társainak, akkor a konfliktusok megelőzését segítheti, ha érdeklődésének megfelelő feladatot ad számára. Újabb az érdeklődés alapján létrejövő társas kapcsolatok kialakulását szolgálhatja, ha ezeket azonos érdeklődésű gyerekekkel kell megoldania. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy ne csak negatív visszajelzést kapjon önmagáról (akár szorongó, akár agresszív viselkedésmódról van szó). Így kialakulhat benne mi az amiben jó, mi az amiben még változnia kell, azaz a reális énkép.
Pedagógus-diák kapcsolat: a tanítási órákon ne csak az ismeretközlés, a megtanultak ellenőrzése történjék meg, hanem a kétoldalú kommunikáció kezdődjék tanár-diák között. Így lehetőség nyílik az egyéni szükségletek, képességek jobb megismerésére, kibontakoztatására, s egy harmonikusabb tanár-diák kapcsolat kialakítására. Még a gyengébb teljesítményű és több büntetést kapó gyermek is szívesebben megy az iskolába, ha érzi, hogy ott elfogadják, várják őt.
A pedagógusnak vigyáznia kell módszereire is, mert egyesek tovább ronthatják a viselkedészavarokat:
a) ösztönző módszerek: ígéret, helyeslés, bíztatás, elismerés, dicséret, osztályozás, jutalmazás
b) kényszerítő módszerek: felszólítás, követelés, parancs, büntetés
c) gátlást kiváltó módszerek: felügyelet, ellenőrzés, figyelmeztetés, intés, fenyegetés, tilalom, átterelés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése