Verekedős gyerek az óvodában
Lélek és pszichológia
A bántalmazásnak több formája ismert: csúfolódás, szóbeli fenyegetőzés, megfélemlítés, fizikai bántalmazás. Vajon már a bölcsődében és az óvodában találkozhatunk ezekkel?
Milyen súlyos lehet egy 5 év alatti gyerek agresszivitása? Mit tehet egy aggódó szülő ebben az esetben?
Nemrég végeztek felmérést iskoláinkban a verekedésekkel kapcsolatban. Az iskolák nagy többsége úgy határozott, hogy nem tűri meg a verekedős diákokat, ezáltal biztosítva a többi gyerek biztonságát és nyugalmát.
A gyerekek majdnem fele agresszív adott iskolákban - most természetesen általános és középiskoláról is beszélünk - és a diákok körülbelül 10%-át bántalmazzák rendszeresen.
Verekedős gyerekek
Megállapították, hogy az agresszív viselkedés nem szokványos a kicsi gyerekek körében. Általában a fiúk szokták bántalmazni szóval, sőt néha tettel is a náluknál kisebbeket, gyengébbeket.
Vannak olyan gyerekek, akik hogy megmutassák a világnak és társaiknak, hogy ők milyen erősek, milyen kemény fiúk, úgy érzik, agresszíven kell viselkedjenek. Ilyenkor udvariatlanok, manipulatívak, de leggyakoribb jel, hogy nehezen rávehetők az együttműködésre.
Büntetésként ezeknél a gyerekeknél lehet alkalmazni a sarokba térdepeltetést vagy más, nem túl erőszakos büntetéseket, hogy változtassanak a viselkedésükön, de ezek a módszerek nem minden esetben hatásosak.
A mélyebb gondokkal küszködő gyerekeknél ezekkel a módszerekkel csak a tüneteket lehet kezelni, de nem változtatják meg a gyereket. Nekik olyan segítségre van szükségük, amihez már nem elég a szülő.
Az agresszió jelei egy óvodás gyereknél
Az első dolog, ami nagyon fontos neked, mint szülőnek, hogy felismerd gyermekeden, ha bántják az óvodában vagy iskolában.
Ha a gyerek hasfájással jön haza vagy kerüli, hogy a szemedbe nézzen, amikor arról faggatod, hogyan telt a napja, akkor tanácsos jobban figyelni rá. Egy másik árulkodó jel, ha hirtelen megváltozik a véleménye az óvodáról: míg máskor alig várta az indulást, most nincs kedve menni.
Az agresszió kihatással lehet a gyerek érzelmeire, és ennek akár súlyos következményei is lehetnek. A bántalmazott gyerek általában visszahúzódóvá válhat, szorongási, depressziós problémái lehetnek, sőt akár félhet is.
Ezek a gyerekek, miután bántották őket, nem vágynak az óvodába, sőt az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem hajlandóak oda menni.
Ne felejtesd el, a verekedős gyerekek mindig a náluknál kisebbeket, félősebbeket, érzékenyebbeket bántják, akik nem tudják megvédeni magukat.
Általában az agresszív gyerekek azért viselkednek így, mert valaki más őket is bántalmazza. Ezért mindenki számára fontos, hogy ez a probléma minél hamarabb megoldódjon.
Ha egy kiskorú gyerek agresszíven viselkedik, lehet, hogy olyan családi gondokkal küszködik, amit tudatni kellene a hatóságokkal.
Mit tehet a szülő, ha gyermeke agresszió áldozata?
Vedd fel a kapcsolatot a tanítónővel, óvónővel. Ha azt veszed észre, hogy a gyermeket bántalmazzák az óvodában/iskolában, mindenképp beszéld ezt meg a nevelőnővel.
Érdeklődd meg, hogy az ismeri-e a helyzetet. A bántalmazások nagy része a játszótéren, étkezdében vagy a mosdóban történik. Ezek a legkevésbé felügyelhető helyek, ezért gyakran a nevelő nem is tud róla, mi történik. Lehet, azáltal, hogy felhívod rá a figyelmét, ezeket a helyeket is szemmel fogja tartani, ezáltal csökkentve a bántalmazásokra megfelelő alkalmakat.
Mindig hallgasd meg gyereked: hogy segíthess neki átvészelni ezt a nehéz helyzetet, és hogy megértse, mit történik vele, mindig hallgasd végig. Ezáltal a gyermek könnyebben fog megnyílni előtted, könnyebben beszél érzéseiről. Hagyd, hogy próbálja egyedül megoldani a gondjait, ha szeretné, és hogy mesélje el az erre kieszelt terveit. A szülőknek különösen oda kell figyelniük erre érzékeny gyerekek esetében.
Ne bátorítsd arra, hogy ő is erőszakosan viselkedjen: egy szülőnek soha nem szabad arra tanítani a gyerekét, hogy ha megütik, üssön vissza. Viszont azt megtaníthatod neki, hogyan kerülje el azokat a helyzeteket, amik verekedéshez vezethetnek.
A szülő megtaníthatja a gyereket, hogy adott helyzetben hogyan reagáljon, hogyan viselkedjen. Elpróbálhatjátok otthon, hogyan védje meg magát, ha bántják, hogyan viselkedjen magabiztosan, bátran. Ez akár jó útra is terelheti a dolgokat, a gyerek erősebbnek, határozottabbnak érezheti magát, és ezáltal jobban megállhatja a helyét kellemetlen helyzetekben.
Gyermekkora során a gyereknek sok mindent meg kell tanulnia, többek közt azt is, hogyan állja meg a helyét ilyen helyzetekben.
http://www.csaladivilag.hu
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése