A 4-6 éves gyermek nevelésével kapcsolatos problémák és megoldások
Egy anyuka kedves sztorija.
Egy születésnapi buliba készülődtünk, miközben arra lettem figyelmes, hogy ötéves kislányom a tükör előtt áll és különböző gumikat és csatokat próbál a hajába beleerőszakolni, közben pedig dühösen kiabál: "Úristen, hogy nézek ki, így nem mehetek sehova!"
Szerencsére visszafogtam magam és nem nevettem ki, bár annyira édes volt a felnőttes dühkitörésével.
A gyermeknevelés egyik nagyon fontos szabálya: gyermekünket soha nem szabad kinevetni! Ha egy kisgyerek azt érzi, hogy nem veszik komolyan, sérülhet az önértékelése és frusztrált lesz, ami haragot és erőszakosságot válthat ki.
Ha gyermekünk a babákkal, plüssállatkákkal, illetve más játékokkal agresszíven játszik, pl. veri a macit, megkötözi a babát, stb. akkor el kell fogadnunk ezeket az érzéseket, és engedni kell, hogy így játsszon. Rendszerint érthető okai vannak annak, miért teszi ezt. Lehet agresszív szülői magatartás, képek a televízióból vagy a játszótársak befolyása (tanulási modellek). Próbáljuk megérteni ezeket az okokat és beszéljünk róluk szemrehányás nélkül gyermekünkkel.
Kerüljük az olyan játékszerek vásárlását (pl. pisztoly, kézigránát-utánzatok), amelyek közvetlenül erőszakos játékra ösztönöznek. Ezt a döntésünket újra és újra beszéljük meg gyermekünkkel. Ha mégsem szeretnénk megtagadni tőle, akkor egy ilyen kívánság teljesítése előtt alaposan beszélgessünk el vele és ismételten magyarázzuk el neki, nem találjuk jónak az olyan játékokat, melyekkel - még ha csak játékból is - embereket ölnek, megsebesítenek vagy kínoznak.
Hogy bírkózzunk meg a konfliktusokkal?
Igyekezzünk én-üzeneteket küldeni. Ezekkel gyermekünk tudtára adhatjuk, hogyan is érezzük magunkat egy adott helyzetben, milyen érzéseket ébreszt bennünk, ha gyermekünk számunkra elfogadhatatlan magatartást tanúsít.
Az én-üzenetek által gyermekünk megtapasztalja, hogy egy bizonyos viselkedéstől szenvedünk.
Kerüljük a vádló te-üzeneteket, mint például: "Te aztán szörnyű vagy!". Ettől a gyerekek úgy érzik, hogy nem fogadják el és lebecsülik őket. Ha ilyesmit gyakorta kell hallaniuk, az aláássa önbecsülésüket és fennáll a magatartászavar kialakulásának veszélye.
Egy konfrontációs folyamatból gyakran hatalmi harc alakul ki a szülők és a gyerekek közt. Leginkább azok a gyerekek mennek bele hatalmi harcokba, akik túl kevés pozitív figyelmet és törődést kapnak, mivel az ezzel kapcsolatos kellemes hatalmi érzés a hiányzó pozitív érdeklődést helyettesíti. A szülő rendszerint szigorú reakciója megerősíti a gyerek "problémás" viselkedését, főleg akkor, ha a kölykök megtapasztalják, mennyire indulatba jönnek szüleik.
A lopás és hazudozás olyan magatartásmódok, amelyek a fejlődés során sok gyereknél megfigyelhetők. Ezeket azonban csak akkor tekintjük hibásnak, ha biztosak vagyunk abban, hogy a gyerek tudatosan cselekszik, és közben pontosan tudja, hogy a lopás és a hazudozás helytelen dolog.
Ha észrevesszük, hogy gyermekünk hazudik, először tűnődjünk el azon, vajon valóban hazudik-e a kicsi, azaz tudatosan állít valótlan dolgokat, vagy esetleg egyszerűen másként látja a tényeket, mint mi. Ilyen helyzetben maradjunk nyugodtak és szembesítsük gyermekünket azzal, ahogy mi látjuk a dolgot.
A gyerekek gyakran hazudnak a büntetéstől vagy kellemetlenségektől való félelemből. A hazugság mögött húzódó "szabálysértéseknek" magától értetődően következményeket kell maguk után vonni, mégpedig olyat, amely a szabály elleni vétséget hazugság nélkül is követné, pl. rombolás esetén jóvátétel. Azt azonban érdemes kideríteni, hogy a hazugság alapjául szolgáló szabály nem túlzottan korlátozó-e, illetve fontos, hogy jó példát mutassunk ezen a téren is gyermekünknek.
A gyermeknek részt kell vennie a károk megszüntetésében, még akkor is, ha "lopás" nem rossz szándékból történt. El kell magyaráznunk egyértelmű és világos szavakkal a tényálllást. "Ezek a játékok egy másik kisgyerek játékai, nem szabad elvenned őket. Ha egy másik gyerek elvenné a te macidat, biztosan nagyon szomorú lennél. Azt szeretném, ha többet nem vennél el másoktól semmit. Most visszavisszük a játékokat." Maga a visszaadás, a jóvátétel és a bocsánatkérés, mint következmények, önmagukban is elég kellemetlenek. Végezetül még ilyen helyzetben is öleljük át gyermekünket és dicsérjük meg, hogy nagyon jól megbirkózott a jóvátétel feladatával.
Gondoljuk végig, miért lophat a gyermekünk. Néha a lopás segélykiáltás a több szülői figyelem reményében, néha azonban a kicsi áldozatul esik fogyasztói társadalmunk sokrétű kísértésének.
Nemritkán úgy ötéves kor körül előfordulhat egy ún. második dackorszak. Emögött az érvényesülés, az önállóság és az autonómia minden egyes gyerekben meglevő jogos vágya rejtőzik.
Sok helyzet létezik, amelyben ebben a korban sem kell feltétlenül dühkitörésig fajulnia, mivel a gyermek akaratát a szülők elfogadhatják. Ezek fontos élettapasztalatok a gyermek számára, így érzi hatékonynak magát. Megerősödik az önbizalma és az önbecsülése.
Erőszakos konfliktus megoldására alkalmazhatjuk a "megnyugvási idő" módszerét: a gyereket rövid időre száműzzük az izgatott, mindkettőnk számára elviselhetetlen helyzetből. Ez elsősorban a gyermek számára kellemetlen, másrészt viszont lehetőséget nyújt számunkra, hogy megnyugodjunk.
A megnyugvási idő, neveléspszichológiai szempontból a büntetés egyik formája. Ennek egészen egyszerű oka van: ha helyesen használjuk, a gyermek számára kellemetlen.
A büntetések ősidők óta a leggyakoribb "nevelési intézkedések" közé tartoznak, ez azonban nem jelenti azt, hogy jók vagy problémamentesek volnának. Éppen ellenkezőleg.
Ha nevelési célra használjuk,a büntetés rendkívül komplikált dolog, melynek során sok hibát követhetünk el.
A nevelési célú büntetés nem lehet túl szigorú, mert különben félelmet, menekülést és haragot idézhet elő. Másrészt viszont elég szigorúnak kell lennie ahhoz, hogy kellemetlennek érezzék, különben nincs semmi visszatartó hatása. A büntetésnek ezenkívül közvetlenül a nemkívánatos magatartás után kell következnie, hogy a helytelennek tartott viselkedéssel való összefüggést a megbüntetett személy érezze.
A büntetést csak óvatosan használjuk nevelési eszközként!
A büntetés közbeni hibák gyakorlatilag törvényszerűen fellépnek, ha azt szülői haragból és gyűlöletből szabjuk ki, hiszen ebben a helyzetben hiányzik a lehetséges hibák elkerüléséhez szükséges világos gondolkodás képessége.
A tesi fenyítés büntetésként való alkalmazása mindig helytelen, mivel sok kárt okoz, viszont kevés haszna van. A haragból vagy tehetetlenségből adott ütések ahhoz vezetnek, hogy a gyerek félelemből adja fel a büntetéssel sújtott viselkedést megkínzottsága miatt és nem azért, mert belátta annak helytelen voltát. Az állandóan ilyen légkörnek kitett gyerekek gyakran az utcára menekülnek a szülői házból, és nemritkán a drogfogyasztás rabjaivá válnak.
A verések másik lehetséges következménye az, hogy a megvertben gyűlölet és harag ébred fenyítőjével szemben, amit ő a maga részéről ismét csak másokon, vélhetően gyengébb embereken tölt ki.
Ez a veszély abban is megmutatkozik, hogy a megvert gyerekeknek körülbelül a fele az őt verő szülőt valamikor megüti, míg a nem vert gyerekek jóformán soha nem tesznek ilyet.
A verés megalázó, frusztráló mind a szülőnek, mind a gyereknek.
Összefoglaló tanácsok:
- Vegyük komolyan gyermekünket, soha ne nevessük ki!
- Tartsuk fontosnak gyermekünk kérdéseit és őszintén válaszoljuk meg azokat!
- Mindennap fordítsunk bizonyos időt gyermekünkre. Ez alatt az "odafigyelési idő" alatt gyermekünk határozza meg, mit szeretne velünk közösen csinálni.
- Mutassunk példát az őszinteség, a beleérző képesség és a felelősségtudat területén.
- Vállaljuk hibáinkat és ezzel mutassuk meg gyermekünknek, hogy még mi is tudunk naponta új dolgokat tanulni és hogy még mi, mint szülők sem vagyunk tökéletesek.
- Ha szükségessé válik egy korlátozás, akkor próbáljuk meg a nyílt beszéd és az én-üzenet használatával, adott esetben a következmények és a megnyugvási idő segítségével végrehajtatni a számunkra fontos szabályt.
- Mellőzzük a szidalmazással és veréssel járó büntetéseket!
- Karoljuk fel gyermekünk nyiladozó teljesítőkészségét; és bízzuk meg a kicsit elvégzendő apró feladatokkal (pl. az asztal leszedésével). Így megismeri a felelősség vállalását és annak érzését, hogy a család hétköznapjaiban is tud hasznos segítséget nyújtani. Ezek a tapasztalatok emelik a önértékelést és egyúttal csökkentik az agresszív magatartásra való hajlamot.
Fontos: a kisgyermek- és óvodáskor a nevelési folyamat szempontjából a legfontosabb időszak! Az ebben az életkorban elkövetett nevelési mulasztásokat nem lehet az iskolában "kijavítani". Ezért is hasznos, hogy szorosan együttműködjünk az óvodákkal, ahol a nevelőknek szintén nagy a felelőssége.
SZELEKTIV-KISMAMA-INFO
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése