A GYERMEK MAGÁTÓL IS SZOBATISZTÁVÁ VÁLIK-
Sokan úgy tekintetnek erre is, mint egy projektre, esetleg így is emlegetik: „szobatisztaság-projekt". Pedig a gyermek szobatisztává VÁLIK, magától, mi szülők pedig esetleg segíthetjük, vagy hátráltathatjuk őt ebben.
Hátráltatni például azzal lehet, ha idő előtt szoktatni kezdjük, ha erőltetjük, irányítani akarjuk a folyamatot. Segíteni pedig azzal, ha megfigyeljük, mikor áll rá készen, és ekkor - de csakis ekkor - rávezetjük, hogy mi a teendő.
Mi a közös a szoptatásban, az altatásban és a bilizésben?
Az, hogy mindegyiket igény szerint célszerű végezni, azaz nem az órát vagy a szakkönyveket kell figyelni, hanem a gyermeket!
Amikor a gyermek megérik rá, magától is szobatisztává válik. (Ezt bizonyítja az is, hogy sok anyuka számol be arról, hogy a kicsi „egyszercsak", „egyik napról a másikra" elhagyta a pelenkát.)
A szülőnek nem az a dolga, hogy rászoktassa a kicsit a bilizésre, hanem
• hogy figyelje a baba jelzéseit, és ha úgy tűnik, már készen áll rá a gyermek, akkor rávezesse, hogy mi a teendő
• hogy olyan körülményeket teremtsen, hogy a szobatisztaság felé vezető út ne teljesítménytúra legyen, ne érjék a kicsit kudarcok, ne legyen vihar a bili körül!
A legtöbb gyermek 3 éves kora körül lesz (nappalra) szobatiszta. Persze vannak kivételek, mindkét irányban: olykor a másfél éves tipegő ellesi a nagytestvérétől a bilizést, és lelkesen utánozza, máskor már óvodába megy a gyermek, mire végleg lekerül a pelus.
Akkor hát mikor?
Amikor a gyermek már elég érett ahhoz, hogy szabályozni tudja a vizelet- illetve székletürítést, akkor elkezdődhet az a folyamat, hogy megtanítsuk neki, mit is kell ilyenkor csinálni.
Noha a kis totyogók természetesen mindenhová mennek anyával, így észrevétlenül „kifigyelik", hogy mi is történik a wc-ben, valójában a szobatisztaság felé vezető első mérföldkő az, hogy a gyermek valóban készen álljon erre: testileg, lelkileg.
Az ugyanis az idegrendszer érési folyamatának egyik állomása, amikor a gyermek már képes felismerni az ingert, és szabályozni az ürítést. Tehát, ha a baba még nem áll rá készen, hiába trenírozzuk idejekorán arra, hogy a bilibe végezze a dolgát: ez nem csupán szoktatás, vagy akarat kérdése! Régebben divat volt az időre biliztetés, sőt ma is vannak „türelmetlen" szülők.
Csakhogy a szigorú szoktatás, netán kényszerítés káros, hiszen komoly pszichikai nyomást helyez a gyermekre. Ezzel szemben, ha a gyermeket hagyjuk a saját tempójában bilire, vagy választása szerint wc-re szokni, ha a bilizéssel kapcsolatos érdeklődését motiváljuk, és az apró lépéseket dicsérettel erősítjük meg, akkor nem okozunk kárt a csemete lelkében.
Nyáron adja magát a helyzet, hiszen sokat van bugyiban, netán pucéron a gyermek, illetve a ruhát könnyebb levenni, ha pisilni kell. Mindazonáltal nem érdemes csak azért korábban elkezdeni szoktatni a kicsit, hogy ne télen kelljen!
Mit mond a szakértő, miért olyan kiemelkedő jelentőségű ez a korszak a fejlődésben, és milyen káros hatása van az erőltetésnek?
"Az első szem előtt tartandó tény az, hogy amíg a hólyagból és a végbélből eredő érzékelőpályák nem elég érettek ahhoz, hogy az agykéregbe jeleket továbbítsanak, azaz a gyermek azt érezze - megfelelő időben -, hogy ürítenie kell, teljesen fölösleges a szobatisztasággal próbálkozni. Amíg a gyermek az előbb említett fejlődési stádiumot nem éri el, az ürítés automatikus: amikor a hólyag vagy végbél megtelik, a záróizmok kinyílnak, és vizelet vagy széklet távozik a szervezetből. Miután a gyermek képes ingert érezni, jön a következő feladat: meg kell tanulnia az izmok akaratlagos vezérlését. Ez a záróizmok megfeszítése és ellazítása. Hogyan lehet ezt megtanulni? Gyakorlással, sok-sok gyakorlással!
A második szem előtt tartandó tény az, hogy kb. 2 éves korra tehető a fejlődésnek az a fontos stádiuma, hogy kialakul az autonómia vagy szégyen és kétely érzete. Ebben az életkorban kialakul az éntudat, a gyermek próbálgatja a környezetét, a saját és a szülei határait, mindent egyedül akar megoldani, nem engedi a segítséget.
A gyerekekhez olykor kötélidegzetek szükségesek. Amikor „helyzet" van (például amikor az ételnek csak az egyik fele landol a pocakban, a másik fele a földön, falon, frissen felvett ruhánkon), akkor nehéz arra gondolni, hogy kicsinyünk épp az autonómiát gyakorolja, sajátítja el - FEJLŐDIK! Pedig amikor a szülők a saját türelmetlenségük miatt avatkoznak be, olyan korlátokat állítanak, aminek az a következménye, hogy a gyermek a későbbiekben bizonytalan lesz. Nem fogja elhinni magáról, hogy önmaga, egyedül is képes bizonyos feladatok végrehajtására. Hisz, anya vagy apa mindig kijavítják, megoldják helyette a kihívásokat!
Engedni kell hát a gyermekeket tanulni a saját tempójukban. Ezt a bilire szoktatás során is érdemes figyelembe venni.
Az erőszakosan kiprovokált helyzetek előbb-utóbb mindig visszaütnek! Az erőltetett szobatisztaságnak az lehet az eredménye, hogy a gyermek számára kín lesz ez az amúgy ösztönös és természetes tevékenység. Szorongani fog, mert azt fogja érezni, hogy kötelezően produkálnia kell valamit, ráadásul akkor, amikor azt elvárják tőle. Ugye, ez ebben a témában nekünk, felnőtteknek sem menne.
Az a gyermek, aki ebben az időszakban az erőszakosság, türelmetlenség folytán sérül, szégyenlős, önbizalomhiányos, bizonytalan emberré válhat a jövőben. Teljesítményorientált helyzetekben nem fog tudni helytállni, folyamatosan a környezet elvárásainak próbál majd megfelelni. Az a szó, hogy önállóság, az ő életében ritka vendég lesz."
És mit tegyen a szülő, ha mások, például a nagyik erősködnek, hogy „bezzeg a mi időnkben"?
A nagyszülőket meg kell dicsérni, milyen klasszul jártak el az ő idejükben. Mindemellett persze el kell magyarázni a „mi időnk" lehetőségeit, körülményeit, saját életvitelünket. Udvariasan és szeretettel meg kell köszönni a tanácsaikat, és megnyugtatni őket, hogyha elakadunk, vagy nem boldogulunk, újra megkérdezzük majd a véleményüket. Azonban fontos, hogy azt tegyük, amit mi magunk a leghelyesebbnek tartunk, hisz gyermekünket mi ismerjük a legjobban.
3 dolog, amit tilos!
• Túl korán kezdeni, projektszerűen szoktatni, idomítani a gyermeket, erővel elvenni tőle a pelust („te már nagyfiú vagy, mától nincs pelus")
• Kényszeríteni, fenyegetni („addig nem kapsz ezt vagy azt, amíg nem pisilsz a bilibe"), erővel ráültetni, érzelmi zsarolással élni („anya nagyon szomorú, mert nem tudtál a bilibe pisilni")
• Megalázni, csúfolni, kinevetni, másokkal összehasonlítani („bezzeg a szomszéd Józsika már olyan ügyes, te meg még mindig bepisilsz")
Legyen buli a bili!
Amikor megismertetjük a gyermeket a bilivel, wc szűkítővel, ne vegyük komolyan se magunkat, se a cselekményt! Legyen játékos, könnyed az egész, mintha nem lenne tétje! Ne arra gondoljunk, hogy hú, majd most biztos sikerül rávennem, na most végre majd ő is... egyáltalán ne gondoljunk a „végcélra". Mutassunk meg és magyarázzunk el mindent, amire kíváncsi, válaszoljunk a kérdéseire, magyarázzuk el, bábozzuk el, olvassunk róla mesét, de csak amikor éppen úgy hozza a helyzet!
Nagyon figyeljünk a szavakra is, hiszen (mint ahogy máskor sem), most sem mindegy, hogy hogyan fogalmazunk. „Bepisiltél"- mondjuk sokszor, pedig ő csak „pisilt". Nem ugyanaz!
Amennyire lehet, igyekezzünk természetesen kezelni ezt a természetes folyamatot.
Bili vagy WC?
Többgyerekes, tapasztalt anyukák szerint az a legjobb, ha mindkettő elérhető, hiszen a gyerekek nem egyformák, van akinek a bili a szimpatikus, van, aki mindjárt úgy szeretné csinálni, ahogy a nagyok. Megint a jól bevált alapelvhez nyúlhatunk tehát: figyeljünk saját gyerekünk jelzéseit, hogy neki mi a jó!
A kezdetek
Érdemes azzal kezdeni, hogy szép bugyikat vásárolunk a csemetének, valamint egy klassz bilit és wc szűkítőt is. A kicsit garantáltan érdekelni fogja az új ruhadarab (keressünk olyan mintásat, ami tetszik neki, esetleg válassza ki ő maga) mint ahogyan bizonyára azt is élvezni fogja, ha megtapasztalhatja az érzést, hogy milyen pelenka nélkül.
Mit tanácsol a pszichológus?
"Nyáron, nyugodtan kerüljön le a pelenka, ami nagyszerű találmány, de az előnye a hibája is! - Ugyanis, a jól képzett, erős nedvszívó képességű eldobható pelenkák csemetéink számára igen kényelmesek. Nem okoz kellemetlen érzést, ha használtan, akár súlyosabb csomagot cipel a kicsi lábai között.
Segítsünk hát egy kicsit: vegyük le a babákról! Így a gyermek hamarabb felfedezi teste működését és érzéseit. Szavainkkal bátorítsuk, dicsérjük meg, ha „valami" történik. Ha éppen nem a legmegfelelőbb helyre, akkor is „örüljünk" a produktumnak, persze ugyanakkor mutassuk meg, hogy máskor hol kell a csodaműveletet elvégezni.
Fontos az, hogy rendszeresen tegyük bilire, wc-re! A felkelések után: reggel, ebéd utáni pihenő előtt, elmenetelkor, esti lefekvés előtt mindenképp. Váljon a pici szokásává! Ha tiltakozik, engedjünk neki, ebben az esetben semmiképp nem célravezető az erőszakosság. Meséljünk arról, hogy anya, apa, a testvérek is így csinálják. Mondjuk el, hogy ez már nagylányos-nagyfiús tevékenység.
Hagyjunk néhány percet az üldögélésre, és ha nem történik semmi, vidáman, problémamentesen öltöztessük fel, és hagyjuk el a gyermekkel a helyszínt.
Higgyük el, hogy lesz esemény, és produktum, ha itt lesz az ideje!
Ha épp nem sikerül a dolog, nyugtassuk meg, hogy nincs semmi baj. Egyébként a kezdeteknél érdemes arra is figyelni, hogy a legtöbb kisgyermek, amíg pelenkás, elbújik a székelésnél, olyan helyre, ahol zavartalanul üríthet. Ilyenkor ne zavarjuk! Nyugtázzuk, akár neki szólóan is, hogy látjuk, milyen ügyesen teszi a dolgát, és legközelebb megpróbálhatná pelenka nélkül a megadott helyen.
Alkalmazkodjuk a gyermek karakteréhez, személyiségéhez. Valakinél hosszabb ez a folyamat, másoknál akár egy hét alatt is tartós lehet a siker.
Amikor már flottul megy a nappali szobatisztaság, akkor érdemes nekifutni az éjszakáknak is. Az utolsó percben - elalvás előtt - még vigyük el a gyermeket pisilni, és reggel az ébredésnél azonnal ültessük rá a bilire, wc-re. És ne feledjük: dicsérni, dicsérni!"
Mesélj róla!
A gyereknevelésben gyakran vannak helyzetek, amikor a mesekönyvek könnyebben előrelendítenek bizonyos helyzeteket, mint bármilyen igyekezet vagy magyarázás. A szobatisztaság felé vezető úton is segítségünkre lehet néhány kedves történet, amelyben a 2-3 éves kicsi önmagára ismer, hiszen a mesehőst éppen azokban a hétköznapi helyzetekben látja, amelyek vele is megtörténnek - és persze a mese megoldást is kínál a különféle szituációkra.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése