Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. augusztus 3., szombat

NEM CSAK A GYERMEK BŰNE HA KÖVÉR

Nem(csak) a gyerek bűne, ha kövér

 

A SZÜLŐI PÉLDA HIÁNYA A „JÁRVÁNY” OKA

 

A probléma erős leegyszerűsítése, ha lépten-nyomon csak a gyerekeket biztatjuk több mozgásra és egészségesebb táplálkozásra. Ez ugyanis azt a látszatot kelti, mint ha ők lennének a hibásak az elhízás járványszerű terjedéséért. 



Pedig a hiba bennünk, felnőttekben van, és a gyerekek csak azt a mintát követik, amit maguk előtt látnak a felnőttek életében – hirdeti az egyik leggyorsabban terjeszkedő amerikai fitneszhálózat tévéreklámjaiban, illetve a napilapok egész oldalas hirdetéseiben.
Túlságosan sok dologért tesszük felelőssé a gyerekeket.
- A gyerekkori elhízás rohamos terjedését látva például a legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha a számítógép mellől a szabadba zavarjuk őket, vagy éppen árgus szemekkel lessük, mit készítenek maguknak az uzsonnás dobozba. Pedig a baj okát egészen máshol, magunkban kellene keresnünk, hiszen a gyerekek csak azt utánozzák, amit tőlünk látnak” – mondja Chuck Runyon az Anytime Fitness képviseletében.
A közelmúltban indított kampányuk a gyermekkori elhízás elleni hónaphoz kapcsolódik, és arról próbálja meggyőzni a szülőket, hogy mostantól jól teszik, ha a szülői példamutatás hiányát sorolják az első helyre a gyermekkori elhízás okai között ahelyett, hogy pusztán a gyereket hibáztatnák a többletkilókért.
„Leginkább a sok kövér felnőtt az oka, ha sok az elhízott gyerek, hiszen a szülők nyilvánvalóan bort isznak és vizet prédikálnak, ha a testmozgásról vagy az egészséges étkezésről van szó” – állítja Runyon. 
Nem hiszi? Akkor lássunk néhányat a bőséges tudományos bizonyítékok közül:
- Ha valamelyik szülő maga is kövér, gyermeke 50 százalékkal nagyobb eséllyel küzd súlyproblémákkal, mint a normális testsúlyú szülők gyerekei.
- Még rosszabb a helyzet, ha mindkét szülő kövér: ezekben a családokban 80 százalékkal nagyobb a valószínűsége, hogy a gyerekek is kövérek lesznek (American Academy of Child & Adolescent Psychiatry).
- A gyermekkori elhízásra hajlamosító tényezők között első helyen áll a szülők elhízása (Stanford University of Medicine).
- A gyermekkori elhízás szinte járványos terjedésével párhuzamosan a felnőttkori elhízás is egyre nagyobb probléma az utóbbi két évtizedben. Az elhízás „járványáról” szólva tehát ne csak a gyerekeket emlegessük, hiszen teljes joggal nevezhetjük járványnak a felnőttek kövérséget is. (Jelenleg 25 százalék korul van a kövér felnőttek aránya az Egyesült Államokban, míg 1991-ben még egyetlen amerikai államban sem haladta meg a 20 százalékot.)
Gyermekévek Medical Tribune
A gyermekkori elhízás szinte járványos terjedésével párhuzamosan a felnőttkori elhízás is egyre nagyobb probléma az utóbbi két évtizedben. Az elhízás „járványáról” szólva tehát ne csak a gyerekeket emlegessük, hiszen teljes joggal nevezhetjük járványnak a felnőttek kövérséget is. (Jelenleg 25 százalék
Gyermekévek Medical Tribune


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése