HOGYAN SEGITSÜNK A VESZÉLYEZTETT DIÁKOKON
Elõszó
Az öngyilkosság komplex jelensége már több évszázada foglalkoztatja a filozófusokat, teológusokat, szociológusokat és mûvészeket; jó példa erre Albert Camus francia filozófus, aki a Sziszüphosz mítosza címû könyvében ezt tekinti az egyetlen „komoly” filozófiai problémának.
Az öngyilkosság ugyanekkor súlyos közegészségügyi kérdés, hiszen megelõzése és befolyásolása nem egyszerû. A korszerû prevenció tevékenységek egész sorát öleli fel; ide tartozhat például az is, ha egy adott társadalom a lehetõ legjobb feltételeket próbálja biztosítani a fiatal generáció fejlõdéséhez; ha a társadalompolitika szabályozza a környezeti rizikótényezõket; vagy ha a mentális betegségek kezelése magas színvonalú és hatékony. Magától értetõdik az is, hogy fontos az e témához kapcsolódó információk széles körû terjesztése és a társadalmi tudatosság fokozása.
1999-ben a WHO világszerte elindította a SUPRE programot, az öngyilkosságok prevencióját tûzve ki célul. A jelenlegihez hasonló, a SUPRE program keretében kidolgozott szóróanyagok valamennyi, az öngyilkosság megelõzéséért tenni képes társadalmi csoporthoz (pl. jogalkotók, szociális munkások, jogalkalmazók, családok, segítõ közösségek) egyaránt szólnak.
Az öngyilkosság megelõzése
Információs anyag pedagógusok és iskolai dolgozók részére
Az öngyilkosság világszerte egyike az öt legfontosabb haláloknak a 15-19 éves korosztálynál; ezen belül több ország statisztikájában elsõ vagy második helyet foglal el. A megelõzés ezen oknál fogva, igen lényeges cél, amelynek megvalósítását megkönnyíti az a körülmény, hogy ezen életkori csoport nagy többsége iskolába jár, ahol célzott, szervezett prevenció indítható.
A jelen szóróanyagot elsõdlegesen tanárok és más iskolai dolgozók (iskolai tanácsadók, iskolaorvosok, ápolónõk, szociális munkások, iskolaszékek tagjai) részére alakítottuk ki. Valószínû azonban, hogy mentálhigiénikusoknak, és más, esetlegesen iskolával kapcsolatban álló szakembereknek is új információkat tudunk átadni. Írásunkban röviden ismertetjük a serdülõkori öngyilkosság problémáját, bemutatjuk a fõ védõ és rizikófaktorokat, és útmutatást adunk azzal kapcsolatban, hogy a veszélyeztetett gyermekeket miként lehet azonosítani és segíteni.
Elmondható, hogy 15 év alatti gyermekek esetében, a korai serdülõkor elõtt az öngyilkosság általában ritka; a 12 év alatti korosztálynál pedig elenyészõ gyakoriságú. Mégis, az utóbbi években nyugtalanító tendencia tapasztalható: az arányok növekedése a 15 év alatti, valamint a 15-19 év közti korosztálynál.
Az elkövetés módszerei akár országonként is eltérhetnek; így például néhány térségben a rovarirtók beszedése, másutt viszont a gyógyszermérgezés, a gyorshajtás és a golyó általi halál számít elterjedtnek. A fiúk általában nagyobb arányban halnak meg öngyilkossági próbálkozásaiktól, mint a lányok, ennek egyik oka, hogy agresszívebb módszerekkel élnek (önakasztás, lõfegyverek, robbanóanyagok). Vannak olyan régiók is, ahol a 15-19 éves serdülõ lányok az azonos korú fiúknál gyakrabban halnak önkezû halált; és az utóbbi évtizedben a lányoknál is gyakoribbá váltak az agresszív elkövetési módok.
Megfelelõ feltételek esetén, iskolai keretek közt a teammunka a leghatékonyabb módszer az öngyilkosság megelõzésére, ebben egyaránt részt vehetnek a tanárok, az iskolaorvosok és –ápolók, az iskolapszichológusok és a szociális munkások, valamint a közösségben mûködõ segítõ szolgálatok szakemberei.
Fontos szem elõtt tartani, hogy az öngyilkossági gondo
latok alkalomszerû jelentkezése egyáltalán nem utal rendellenességre. Ez a természetes fejlõdési folyamat része, amely során a tizenéves egzisztenciális problémákkal foglalkozik, próbálja megérteni élet és halál kérdéseit, értelmet ad saját életének. Kérdõíves vizsgálatok tanúsítják, hogy a gimnázium felsõbb osztályaiban a tanulók mintegy 50 százalékának néha öngyilkossági gondolatai vannak (1). Ezek „elrendezésében”, átbeszélésében segíthetnek a felnõttek, a tanárok (2).
Komolyabb veszély, ha a gyermek vagy serdülõ szerint az öngyilkosság az egyetlen megoldás az élet nehézségeire. Ilyen esetben, beavatkozás híján súlyos következményekre számíthatunk.
Egy alábecsült probléma
Közismert tény, hogy sokszor szinte lehetetlen megállapítani, egyes elhalálozások (pl. autós ütközések, fulladások, zuhanások, drog túladagolások) hátterében van-e szándékosság, vagy sem(3).
Egyes szakértõk véleménye szerint a statisztikák számos baleset-adata valójában öngyilkossági törekvésrõl szólhat. A probléma sokrétûségét mutatja az is, hogy a kutatások megállapították: az agresszív elkövetõk csoportja is heterogén (4), egyes esetekben inkább erõs kockázatvállalás miatt bekövetkezett balesetrõl, máskor pedig mély fájdalomérzésbõl fakadó önpusztításról van szó.
Tovább bonyolítja a problémakört, hogy az öngyilkossági kísérlet fogalmát vélhetõen egészen másként határozzák meg a pszichiáterek és az érintettek. A pszichiátriai interjúvizsgálatok szerint ugyanis kétszer kevesebb próbálkozás történik, mint az önbecslõ eljárások adatai szerint. A fogalmi eltérések mellett a különbség legvalószínûbb oka,
hogy tettének elkövetése után az érintetteknek csak 50 százaléka keres orvosi segítséget. Következésképpen, a kórházban kezelt esetek száma a gyakorlatban mit sem mond az adott közösségben megmutatkozó probléma reális intenzitásáról.
Általánosságban igaz, hogy a serdülõkorú fiúk többször követnek el öngyilkosságot, mint az azonos korú lányok. A próbálkozások aránya azonban ettõl eltérõ: a lányoknál akár kétszer-háromszor magasabb, mint a fiúknál.
Magyarázatként adódik, hogy a nõknek hajlamuk van a depresszióra, de szívesebben is beszélgetnek a problémáikról, és bátrabban kérnek segítséget, ezáltal kisebb valószínûséggel választják a végzetes „megoldást”.
A fiúk viszont általánosságban agresszívebb, lobbanékonyabb viselkedésûek, mint a lányok, emellett a szerfogyasztással is többet kísérleteznek, sokszor az önpusztítás pillanatában is illegális anyagok hatása alatt állnak.
Védõ faktorok
Az öngyilkosságtól védõ faktorok a következõk:
Családi élet
jó kapcsolat a családtagokkal
a család támogatása
Kognitív stílus és személyiség
megfelelõ szociális készségek
megfelelõ önbizalom, a saját képességekbe, teljesítménybe vetett hit
fontos döntések esetén a segítségkérés képessége
nyitottság, érdeklõdés más személyek problémakezelése iránt
nyitottság a tudásra, a tapasztalatokra
Kulturális és szociodemográfiai tényezõk
szociális integráció (részvétel sport-, vallási, klub jellegû és más tevékenységekben)
kielégítõ kapcsolat az iskolatársakkal
kielégítõ kapcsolat a tanárokkal és általában a felnõttekkel
fontos személyektõl érkezõ társas támogatás
Rizikófaktorok és kockázatos helyzetek
Bizonyos körülmények fennállása esetén – genetikai, valamint környezeti faktorok okán –egyes családokban nagyobb valószínûséggel jelenik meg öngyilkos viselkedés, mint másokban. Elemzõ tanulmányok szerint a gyermek- és serdülõkorúak csoportjában egyes, a következõ részben bemutatásra kerülõ tényezõk és helyzetek gyakran (de nem minden esetben) kapcsolódnak az öngyilkos magatartáshoz.
Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a rizikófaktorok és kockázati helyzetek kulturális, politikai és gazdasági tényezõk következtében akár országonként, vagy kontinensenként is változhatnak.
Kulturális és szociodemográfiai tényezõk
A rossz szocioökonómiai helyzet, az alacsony iskolai végzettség és a családot érintõ munkanélküliség egyértelmû kockázatot jelent. Az õslakos személyek és a bevándorlók gyakran kerülnek ilyen hátrányba; emellett esetükben nemcsak változatos érzelmi zavarokkal és nyelvi nehézségekkel, hanem társas támogatottságuk hiányával, és a társadalmi tevékenységekben való alacsony részvételükkel is számolnunk kell. Vannak olyan esetek is, amikor a migráció hátterében háborús élmények, esetleg üldöztetés, kínzatás áll – azaz a múlt élményei járulékos terheket jelentenek.
A „kulturálisan más” csoportok esetében intenzív konfliktusforrás az egyéni- és csoportértékek közti ütközés. (Markáns példa erre azon fiatal lányok esete, akik származási országukhoz képest szabadabban nevelkednek; szüleik viszont õrzik az erõs konzervatív értékeket.)
A migránsok példája nyilvánvalóvá teszi, hogy minden fiatal személyiség fejlõdése szorosan összefonódik az õt befogadó kollektív kulturális hagyománnyal. A „gyökértelen” gyermekek és serdülõk nyilvánvaló identitásproblémákkal küzdhetnek, és a konfliktusmegoldás kulturálisan közismert mintáiban is járatlanok (5). Az átlagnépességhez képest rájuk nézve jóval valószínûbb, hogy egy nehéz helyzetben nem találnak kiutat, így egyedüli menekülésnek az öngyilkosságot látják.
A kulturális másság és a migráció mellett társadalmi szinten a nonkonform magatartás is veszélyeket hordoz.
Az átlagostól eltérõ szexualitású serdülõket például egyaránt nehezen fogadják el az iskolai közösségben, az osztályban és a családjukban; s emiatt önelfogadási nehézségeik vannak, negatív énképet alakítanak ki. Nemritkán, életükbõl általánosan hiányoznak az optimális fejlõdéshez szükséges támogató, segítõ modellek.
Családi élet és negatív életesemények
A zavart családi mintázatok, és a korai életkorban elszenvedett, feldolgozatlan traumák (6) erõsen befolyásolják a felnövekvõ gyermek életét. Az alábbiakban összegezzük az öngyilkos gyermekek és serdülõk családjának gyakori jellemzõit:
a szülõk súlyos pszichés zavara (pszichopatológiája, 7), például affektív kórképek általi érintettsége
alkohol és drogabúzus, vagy antiszociális viselkedés a családban
a családban bekövetkezett korábbi öngyilkosságok, vagy öngyilkossági kísérletek
agresszív, bántalmazó magatartás (pl. fizikai, szexuális bántalmazás)
a gyermek elhanyagolása, szegényes kapcsolattartás a gyermek nevelését ellátó oktatási intézménnyel
sûrûn elõforduló házastársi veszekedések; feszültség, agresszivitás
gyakori költözés, lakhelyváltás
túlságosan magas elvárások, vagy túlságos engedékenység a gyermek iránt
a szülõ tekintélyvesztése, vagy túlságosan merev, erõszak árán is fenntartott tekintély
elutasítást közvetítõ, elhanyagolásra utaló negatív érzelmi környezet, amelyben a szülõnek nincs kellõ ideje és energiája arra, hogy kielégítse a gyermek érzelmi szükségleteit, és a nehéz helyzetekben mellette álljon
családi rigiditás (merevség,8)
örökbefogadás
E családi mintázatok gyakran (de nem általánosan!) jellemzik az öndestruktív emberek környezetét. Több probléma együttes fennállása halmozódó veszélyt jelent, amelyet tovább nehezít, hogy az érintettek többsége a családja iránti lojalitástól vezérelve, családon kívüli személytõl nehezen kér segítséget.
Kognitív stílus és személyiség
Egyes személyiségjegyekre egyrészrõl az a jellemzõ, hogy serdülõkorban hangsúlyosan kiütköznek, másrészrõl –
fõleg pszichés betegségek esetén –összekapcsolódhatnak az önpusztító magatartással. (Természetesen az összefüggés nem törvényszerû!) E tulajdonságok és tényezõk a következõk:
1. hangulatváltozások
2. düh, agresszív viselkedés
3. antiszocialitás
4. ágálás (acting out)
5. erõs impulzivitás, lobbanékonyság
6. ingerlékenység
7. merev gondolkodás, egysíkú megküzdési módok
8. nehézségek esetén gyenge problémamegoldási képesség
9. gyenge realitásérzék
10. saját „képzelt világ” felépítése
11. fantáziák a saját kiválóságról, amelyek idõszakosan értéktelenség érzésbe váltanak
12. általános csalódottság érzés
13. apró fizikai sérülések
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése